2008. július 08., kedd, 23:35 Kilépések a meleg-nyilatkozatunk miatt |
A melegfelvonulás kapcsán kiadott
szolidaritási nyilatkozatunk miatt több tag, köztük tanácsadó testületi
tagok, valamint Karátson Gábor volt tiszteletbeli elnök bejelentette a
kilépését a szervezetből.
Frissítve: Várady-interjú a zona.hu-n
Nem hullik szét a Védegylet
Sajtóközlemény, 2008. július 9., Budapest
A sajtóban megjelent egyes hírekkel ellentétben nem hullik szét a
Védegylet Egyesület. Kétségtelen, hogy a melegfelvonulás kapcsán kiadott
szolidaritási nyilatkozatunk miatt több tag, köztük tanácsadó testületi
tagok (Vásárhelyi Judit, Vida Gábor, Kindler József, később Zelnik József - a szerk.), valamint Karátson Gábor volt tiszteletbeli elnök bejelentette a
kilépését a szervezetből.
A kilépéseket sajnáljuk, különösen azokét, akik - ha az utóbbi
időben nem is vettek aktívan részt az egyesület életében - annak
idején alapítói voltak a Védegyletnek. Sajnáljuk, és kicsit furcsálljuk
is. Ugyanis a Védegylet által képviselt ökopolitikai gondolkodás mindig
több volt, mint szűken vett környezetvédelem, és a demokrácia
radikalizálása, az alapvető jogok védelme, sőt kiterjesztése (lásd a jövő
nemzedékek ombudsmanjáért folytatott tevékenységünket), valamint a
társadalmi igazságosságért való kiállás (lásd a társadalombiztosítás
privatizációja elleni kampányunkat) is szerepet kapott benne. Amióta
Sólyom Lászlót köztársasági elnöknek javasoltuk, azóta még inkább
igyekeztünk megszólalni akkor, amikor a demokrácia minőségét, és az
alapvető emberi és alkotmányos jogokat fenyegetve láttuk. Most ugyanezek
miatt adtuk ki szolidaritási nyilatkozatunkat.
A melegfelvonulás résztvevői alapvető jogaikért, és a diszkrimináció ellen
tüntettek. Az alkotmányban biztosított jogukkal éltek, amelyet viszont
agresszív csoportok fizikai erőszakkal igyekeztek ellehetetleníteni. A
Védegylet növekvő aggodalommal tapasztalja a közéletben halmozódó verbális
és fizikai erőszakot. Más társadalmi csoportokat vagy politikai
ellenfeleket bántalmazni, fenyegetni elfogadhatatlan, és a közélet
elaljasodását jelzi. Tudjuk, hogy a melegekkel kapcsolatban több kérdés
(így például az örökbefogadás) végletesen megosztja a magyar társadalmat,
és nekünk sincs mindenről kiforrott közös álláspontunk. De abban biztosak
voltunk, hogy az alapjogok és a demokrácia védelme, valamint a közéleti
agresszió elleni közös fellépés fontosabb a más kérdésekben fennálló
esetleges nézetkülönbségeknél. Ezt az álláspontunkat a kilépések ellenére
fenntartjuk.
További információ:
Boda Zsolt, szóvivő
Egy szolidaritási nyilatkozat miatt fogy a Védegylet
MR1-Kossuth Rádió, Dátum: 2008-07-09 17:14:48
Többen kiléptek a Védegyletből, miután a szervezet szolidaritási nyilatkozatot adott ki a melegfelvonulás után. Így tett Vida Gábor akadémikus is, aki nemcsak az előzetes egyeztetést hiányolja, de elítéli, "genetikai zsákutcának" tartja a homoszexualitást is. (Közelről)
„Ha nem egyeztetnek egy olyan kérdésben, amelyben azonos véleményen vagyok, semmi probléma nem lett volna” – magyarázza Vida Gábor akadémikus, miért döntött úgy, hogy kilép a Védegyletből, amelynek a tanácsadó testületében vállalt szerepet. Vida Gábornak nemcsak azzal van gondja, hogy a sajtónyilatkozat nyilvánosságra hozatala előtt nem kérték ki a véleményét, hanem magával a homoszexualitással is. „Undorodom” – fogalmazott az akadémikus a Közelről című műsorban, hozzátéve, hogy a genetikával és az evolúcióval régóta foglalkozó szakemberként természetellenesnek, „genetikai zsákutcának” tartja a homoszexualitást. Arra a felvetésre, hogy a mostani vita nem a másságról, hanem a mind erőteljesebben megnyilvánuló verbális és fizikai erőszakról szól, Vida Gábor azt mondja, szerinte ezt nem lehet különválasztani.
A Védegylet szóvivője, Boda Zsolt az akadémikus érveire válaszolva hangsúlyozta: bár nagyra értékelik a professzor munkásságát, és sajnálják a kilépését, az általa mondottak nem képviselik a szervezet álláspontját. A szervezetnek egyébként sincs álláspontja a meleg-ügyről, a szolidaritási nyilatkozatot azért adták ki, mert a melegfelvonuláson történtek szerintük alkotmányos alapjogokat sértettek.
Az alapjogok gyakorlásának fontosságával Vida Gábor is egyetért, ettől függetlenül úgy gondolja: a homoszexualitást az emberiség fennmaradását veszélyeztetni, és ezáltal olyan kényes ügy, amely nem vonható össze más kisebbségek jogaival. Úgy véli, elhibázott volt egy ilyen kérdésben élesen, egyoldalúan állást foglalni a jelenség mellett.
A Védegylet egyébként tavaly is kiadott egy nyilatkozatot a melegfelvonulás kapcsán, amelyben ugyancsak elutasították az erőszakot. Boda Zsolt rádiónknak hangsúlyozta, hogy a szervezet bizonyos elvek – ilyen a szólászsabadság vagy a gyülekezési jog – mellett emeli fel a szavát, ezért szólaltak fel 2006 őszén is a rendőri túlkapások miatt, és ezért vállaltak szolidaritást a melegfelvonulás résztvevőivel is. „Abban biztosak voltunk, hogy az alapjogok és a demokrácia védelme, valamint a közéleti agresszió elleni közös fellépés fontosabb a más kérdésekben fennálló esetleges nézetkülönbségeknél. Ezt az álláspontunkat a kilépések ellenére fenntartjuk” – jelentette ki a szóvivő az MTI-nek eljuttatott közleményben.
(Közelről)
Az eredeti cikk az MR1 - Kossuth Rádió oldalán
Meleg helyzet a Védegyletben: mások, másképp
Interjú Várady Tiborral, a Védegylet munkatársával a zona.hu-n
zona.hu, 2008. július 11., Fazekas Andrea
Villáminterjú, amikor helyzet van: akiről szól a nap. A zóna kérdez, önök olvashatják és hallgathatják a válaszokat. Most Várady Tibort, a Védegylet főtitkárhelyettesét faggattuk, mert a melegfelvonulás megosztotta az eredetileg azonos társadalmi törekvés miatt egyesülő tagjaikat. Vida Gábor akadémikus radikálisan ellentétes véleményének adott hangot, és többekkel együtt kilépett a nyolc éve működő, legjelentősebb hazai zöldszervezetből.
– A rádióból hallották Vida Gábor véleményét?
– Igen. És horror volt végighallgatni. Most is szeretném leszögezni,
hogy a Védegylet százszázalékosan elhatárolódik az abban
elhangzottaktól.
– Akkor ez meglepte önöket?
– Nagyon. Azt már tudtuk pár nappal ezelőtt, hogy egyes tanácsadó
testületi tagok kilépnek, de az a mérték és mód, ahogyan Vida Gábor
előadta a véleményét, megdöbbenést keltett bennünk.
– Összesen hány ember lépett ki a Védegyletből?
– Olyan 5-10 fő, talán így lehet megsaccolni.
– Több kilépő, például Vida Gábor és Karátson Gábor is alapító tagja
volt a Védegyletnek, vagyis olyan eszméket tagadnak most meg,
amelyeket ők maguk rögzítettek az alapító okiratban 8 évvel ezelőtt.
Mi változott azóta?
– Az én, és kollégáim többségének értelmezésében ez a fajta
jogvédelem, mint például a melegek jogai és elfogadása melletti
kiállás, mindig is része volt a Védegylet küldetésének. Úgy tűnik,
ebben nincs egyetértés köztünk és a kilépők között.
– De ez a különvélemény kezdettől fogva létezett? Észlelték ezt?
– Nem észleltük. A véleménykülönbségekről nyilván lehetett tudni, de a
Védegylet mindig büszke volt, és továbbra is büszke szeretne lenni
arra, hogy különböző világnézetű emberek tudnak benn együtt dolgozni,
és hogy nem lehet beskatulyázni jobb vagy bal, liberális vagy
konzervatív oldalra. Megmondom őszintén, ilyen szintű konfliktussal
nem találkoztunk eddig. Egész nap ez foglalkoztat bennünket. Az egész
vita és helyzet, illetve hogy hogyan tovább. Egyáltalán a Védegylet
szempontjából, és ami még fontosabb: hogy társadalmilag mit lehet
tenni azzal az erőszakkal, amivel a melegek elleni tüntetésen is
találkoztunk.
– Önök szerint megfelelő módja valamilyen másság, különvélemény
elfogadtatásának az utcai felvonulás?
– Nagyon nehéz erre a kérdésre választ adni ma Magyarországon. Ezek a
felvonulások világszinten pozitívan járultak hozzá a melegek
elfogadtatásához. Egyszerűen azáltal, hogy van egy nap, amikor
egyébként rejtőzködni kényszerülő emberek előbukkannak, az ügyük
témává válik a társadalom számára. Szóval általánosságban szerintem
segít. Viszont amikor a provokatív stílus átlépi azt a határt, amelyen
túl már-már öncélúan sért másokat, ebben az esetben például a
kereszténységet, az nem visz közelebb a megoldáshoz, sőt:
kontraproduktív. De szerintem a melegek is újravizsgálták ezt az
álláspontot, mert az idei felvonuláson én ilyen megnyilvánulást nem
láttam.
Sajtószemle:
Hirado.hu: Többen kiléptek a Védegyletből a melegfelvonulás kapcsán kiadott
szolidaritási nyilatkozat miatt
Hirextra: Nem esik szét a Védegylet
Korábbi hír a témában:
Az M1-en és a TV2-ben a melegfelvonulásról vedegylet.hu, 2008. július 04.
A Védegylet a melegfelvonulás mellett - sajtónyilatkozat vedegylet.hu, 2008. június 25.
Támadás leszbikusok és melegek ellen - A 2007-es nyilatkozat vedegylet.hu, 2007. július 20.
|
|
|
| |
|